Szállás, pihenés, horgászat, túrázás, a Hármas Körös folyó, és holtágai mentén.

Érvényes
-

A programcsomag időtartama: 7 nap 6 éjszaka. Célcsoportok: családok, kisebb csoportok. A horgászni, túrázni vágyó vendégeket várjuk erre a programra.

A program leírása: A vendégekkel az érkezéskor megismertetjük programokat, azok helyszíneit, megközelíthetőségeiket, az üdülésük során megtekinthető látnivalókat. A horgászati program igénybevételéhez a helyi, Gyomai Horgászok Egyesülete napi, és heti jegyeket biztosít a szállóvendégek részére, valamint részletes tájékoztatást is ad, a horgászhelyek megtalálásához.

A túrázni vágyó vendégek részére kerékpárokat biztosítunk a folyó, és a holtágak mentén kijelölt túraútvonalak bejárásához. A vendégek igénye esetén a kifogott halból a kívánságuknak megfelelő ételt elkészítjük, és feltálaljuk részükre.

A családos vendégek pihenéséhez, kikapcsolódásához, a szálláshelyünk zárt udvarában mini játszótér áll rendelkezésre. Éttermünk háromszori étkezést ajánl a programot igénybe vevő szállóvendégeknek, mely során tájjellegű ételeket ís kínálunk.

 

A program ára előzetes egyeztetés alapján (a program csak a szállást és az ellátást tartalmazza)                                                                                                                                                           

                12.000-Ft / felnőtt / éj félpanziós ellátással

                 6.000.- Ft / 6 év feletti gyermek / éj félpanziós ellátással

                1.500.-Ft / 6 év alatti gyermek / éj félpanziós ellátással